"Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában,
Hiszek egy isteni örök igazságban,
Hiszek Magyarország feltámadásában!"


Szepesi Mária:
KÍVÁNSÁG NÉLKÜL

Hogy lehet így élni? Nem tudtam soha.
E semlegesség most puha, illatos moha.
Ringat rajta a szelíd, örök dajka.





CJB Jelentés!-Dedikáció!

MEGHÍVÓ!

Tisztelt Honfitársaink!

A tavaly őszi tömeges rendőri brutalitásról, emberi jogi jogsértésekről szóló Jelentésünket 2007. szeptember 5-én szerdán délután 4 és 6 óra között dedikáljuk a Szkítia könyvesboltban, Budapest XII. Böszörményi út 19/A. A Kairosz kiadó gondozásában megjelent kötet a helyszínen megvásárolható, hozzá ajándékként mellékeljük bizottsági meghallgatásainkról készült DVD felvételünket.

Szeretettel hívjuk és várjuk az érdeklődőket!

Morvai Krisztina társelnök
és a Civil Jogász Bizottság tagjai



Felhívás!

Egy esztendővel ezelőtt lepleződött le a Magyar Köztársaság legaljasabb, legvérlázítóbb hazugsága, Gyurcsány Ferenc beismerő vallomása, melyet párttársai és bűntársai előtt mondott el. Nincsen demokratikus ország, ahol egy ilyen botrányt túlélt volna a hatalom.

Sajnos csak Magyarország ilyen ország.

S ez a hatalom nem csak túlélte saját hazugságát, de kisvártatva rárontott saját nemzetére és a Magyar forradalom 50. évfordulóján olyan rendőrterrorral próbálta megfélemlíteni a lakosságot, amelyre ma már kizárólag a harmadik világ diktatúráiban van példa. Mindezek után, s persze az ország, a jövőnk elrablását látva, egyre többen érzik úgy, hogy nem bírják tovább elviselni mindezt. Nem bírják elviselni a hazugságot, az aljasságot, a bűnt, a lopást, a cinizmust és a közönyt, amelynek összefoglaló neve Gyurcsány Ferenc és az MSZP- SZDSZ kormány.

Szeptember 15-én azokat várjuk a Várba, a Szent György térre, akik nem csak nem bírják, de nem is hajlandóak mindezt elviselni és eltűrni. Akik meg akarják mutatni, hogy nem lehet egy egész országot megfélemlíteni, akik nyugodtan akarnak majd belenézni gyermekeik, unokáik szemébe.

Békésen, de határozottan, félelem nélkül, élve alapvető jogainkkal álljunk ki az igazság, a demokrácia, a szabadság mellett, és ez a kiállás egyben a Gyurcsány-kormány elleni kiállás is.

Mert Gyurcsány Ferenc és az elemi tisztesség összeegyeztethetetlenek.

JÖJJÖN, LEGYEN OTT ÖN IS!!!

Ezen felhívás szeptember 15.-re, szombatra, 16 órára a Várba a Szent György térre szól.

Tekintettel arra, hogy ez egy országos demonstráció, szónokokkal, meghívott vendégekkel,
(dr. Morvai Krisztina, dr. Papp Lajos, dr. Csókai András, dr. Csath Magdolna, Baranyi Károly és még sokan mások),
műsorral, pénzbe kerül. Ezért kérünk mindenkit, hogy költségeink (hangosítás, színpadállítás, plazma tv, mentőautó, tilalmi táblák stb.) fedezésére 100 forintot küldjenek (kis közösségek együtt is megtehetik) a következő számlaszámra:

Bayer Dalma 65700062-10119202 (Pilisvörösvár és Környéke TKSZ, solymári fiók) közlemény rovatba: adomány

Aki teheti, adja tovább minél több embernek a felhívást.
Megjelenésüket és segítségüket köszönjük.
Bayer Dalma
szervező



Honlapajánló

Ha valaki a honlapot nézegetve kedvet kap a lovasíjászathoz, szeretettel várjuk a Kassai Lovasíjász Iskola Cozmei törzsében, Pomázon a Magyar Vár Tábor területén hétfő kivételével bármelyik napon!

Hivatalos edzések: szombat, vasárnap 10-től kb13-ig.
http://www.kassai-lovasijaszat.hu/
http://volgy.lovasijaszat.hu/volgy/


*** ********************************************

A Nemzeti Nagygyűlés módosított helyszíne és a részletes napirend

Barátaim!

Egy év telt el az öszödi beszéd, a hazugságáradat beismerése és napvilágra kerülése valamint az azt kiváltó spontán tiltakozás kezdete óta.Az utána lejátszódottakat nem kell ecsetelnem, mindenki ismeri.Hihetetlen és döbbenetes rendőr-attack okozta megfélemlítés magas fokon, majd ezt követte okt.23.-a.

És mi történt azóta? Alapjábanvéve semmi, eltekintve néhány szánalmasan kis létszámú demonstrációtól, amit a hatalom folyamatosan kinevet.Mennyivel másabb lenne a helyzetünk, a megitélésünk, ha ezeken tízezrek, százezrek vennének részt.Tudom, hogy tízezrek, százezrek, sőt milliók értenek velünk egyet -- otthon, fotelben ülve, kávézgatva, egymás között beszélgetve...

Te is Kedves Barátom, aki e sorokat most olvasod, ezek közé tartozol! Miért vagy tespedt, félsz netán? Mitől? Ha most nem lépsz, nem cselekszel szép lassan (vagy inkább gyorsan) tönkremész, mint az egész ország.Előbb-utóbb nem lesz munkád, nem lesz betevő falatod, se Neked, se a családodnak.Kimúlsz, kimúlunk mindannyian.Ez a céljuk, ezt akarják és ez meg fog történni, ha

ILYEN BÁRGYÚ MÓDON HAGYJÁTOK!!! ÉBREDJETEK VÉGRE ÉS CSELEKEDJETEK!!
ÉRTSÉTEK MEG, VEGYÉTEK MÁR ÉSZRE MI FOLYIK KÖRÜLÖTTETEK!!
NEM LEHET IGAZ, HOGY ILYEN KÖZÖNYÖSEK VAGYTOK!!
VAGY HA IGEN, HÁT...... (nem is folytatom, ezt nem is akarom elhinni!)

Meddig tűrjük, meddig tűritek még Kedves Honfitársaim hogy mindent elvegyenek tőletek, eladjanak, ellopjanak minden nemzeti vagyont? Mikor mondjátok már végre, hogy elég volt és mikor jöttök ki velünk az utcára és cselekedtek vagy legalább ottvagytok.

Most itt van a lehetőség sorban:
1. Szept. 8., szombat : a Nagycsaládosok tüntetése de. 10h-kor a Fiumei úti temetőtől a Kossuth térig (élő lánc) Kossuth téren 11.30-tól naggyűlés. www.noe.hu
2. Szept. 15. szombat : a Nemzeti Koordinációs Testület Naggyűlése a Hősök terén de. 10h-tól 20h-ig
3. Szept. 17. hétfő : a Rendszerváltó Fórum és a Magyar Nemzeti Bizottság szervezésében vonulásos tiltakozás az egyéves évfordulón.Gyülekezés 16h-kor a Corvin közben, majd vonulás a Blaha - Astoria - Deák tér - Erzsébet tér - Alkotmány utca - útvonalon a Kossuth térre (18h), ill annak közelébe (a rendőrség még a Kossuth teret nem engedélyezte), ahol naggyűlés és megemlékezés az egy évvel ezelőtti eseményekre. fidesz.hu

Mellékelem a tájékoztatást, amiről már rendelkezésre áll, ill. később küldök részletesebb információt.
Ugye felfogjátok mindezt és ott lesztek?!!

Üdvözlettel:
Tolnay Gusztáv
Rendszerváltó Fórum,
a civil ellenállás


13 Kossuth téri forradalmi szervezet összefogásából létrejött
NEMZETI KOORDINÁCIÓS TESTÜLET
Döntött, és az igazi rendszerváltás végrehajtása
Nemzeti jövőnk megmentése végett, az Alkotmányban biztosított népfelség jogán
Nemzeti Kerekasztal Tárgyalás
összehívását határozta el.
Ennek előkészítésre, és a követeléseink ismertetéséért
Nemzeti Nagygyűlést
hívunk össze

Módosított helyszín: Budapest, Hősök tere
(a Királydombon előbb bejelentett futóverseny lesz)

A Nagygyűlés résztvevői: Forradalmi Nemzeti Bizottmány, Magyar Nemzeti Bizottság 2006, Rendszerváltó Fórum, Lelkiismeret 88, Nemzeti Motorosok, Turul Szövetség Magyar Önvédelmi Mozgalom, Nemzeti Biztonsági szolgálat, Új Magyar Vérszövetség, részletesen lásd a felszólalok névsorát.

A szervezetek felszólalásai: 2007 szeptember 15
Kossuth téri szervezetek 10,00-11,00-ig
Nemzeti szervezetek: 11,00-12,00
Nemzeti elkötelezettségű értelmiségiek: 12,00-14,00
Nemzeti elkötelezettségű pártok képviselői: 14,00-15,20
A Szent Koronáról, a Történelmi Alkotmányról: 15,20-16,00
Nemzeti elkötelezettségű püspökök, lelkészek:16,00-17,00
Hazafias érzelmű magyarok és szervezetek: 17,00-19,50

NKT nevében: Sámsomdi Kiss Károly, 06 30 656 7859 főszervező

*** ********************************************

Nem egyenrangúak az egyházak Romániában
[ 2007-09-03 ] Erdely.ma

Romániában mindaddig nem lehet az egyházak egyenrangúságáról beszélni, amíg a kisebbségi egyházak sorozatos jogfosztásnak vannak kitéve - mondta Tőkés László Nagyváradon a reformátusoktól elvett sportpályáért újrakezdett imatüntetésen.

Tőkés László püspököt és négy egyházi alkalmazottat, akiket az ortodoxok illetéktelen behatolással és magántulajdon megsértésével vádoltak, az Ügyészség első fokon felmentette. A pályára igényt tartó ortodox lelkész fellebbezett, az érintetteket szeptember 14-re idézték be a bukaresti Legfelsőbb Bíróságra. Nagyszebenben a szeptember 4-én kezdődő harmadik Európai Ökumenikus Naggyűlésen ezen meghurcoltatás ellen is tiltakozni fognak.

"Innen is megyünk a szebeniek is várhatóan bekapcsolódnak, nem látványosságra, nagy létszámra törekszünk, hanem kifejezetten a figyelem felhívás a célunk" - mondta Tőkés László püspök.

A szebeni nagygyűlésre 2500 embert várnak. A rendezvényen az Unió és az ország legmagasabb rangú politikusai is részt vesznek.

Duna TV

*** ********************************************

Tisztogatás az NBH-nál?
2007. szeptember 3. FigyelőNet-összeállítás

Szeptember 1-től szinte teljesen új vezetése van a Nemzetbiztonsági Hivatalnak. A megbízott főigazgató, Laborc Sándor a gazdasági igazgató kivételével az összes igazgatót és valamennyi osztályvezetőt elküldte. Szilvásy György szerint viszont a hatékonyság növelése miatt szerveztek át, nincs szó tisztogatásról.

A gazdaságin kívül az összes igazgató és húsz főosztályvezető kapott felmentést jelenlegi pozíciójából a Nemzetbiztonsági Hivatalnál (NBH). Mivel az NBH-nak május 31. óta nincs véglegesen kinevezett vezetője, a személyi változásokról az ideiglenesen megbízott főigazgató, Laborc Sándor dandártábornok döntött.

Nemrégiben Laborc javaslatot tett az NBH átszervezésére, amelyet Szilvásy György titokminiszter jóvá is hagyott, így szeptember 1-jétől már az új struktúra szerint működik a cég. Az átalakítások nyomán szeptember 1-jén csökken a szervezeti egységek és a vezetők száma az NBH-ban, nagyobb hangsúlyt kap a műveleti és az értékelő munka, és lehetővé válik az információk gyorsabb továbbítása - derül ki az NBH augusztus 28-i közleményéből.

Reformnak nevezett rombolás?

A Magyar Nemzet értesülése szerint a Nemzetbiztonsági Hivatalnál harmadával csökkent a szervezeti egységek száma. Demeter Ervin egykori szakminiszter a menesztésekről csupán annyit közölt, a reformnak mondott rombolás elérte a biztonsági szerveket is.

Eddig felülről vezérelve állították politikai szolgálatba az NBH-t, most pedig a vezetői helyekre próbálnak majd olyanokat tenni, akiket a szocialistákkal való azonosulás alapján választanak ki - mondta. Azt továbbra sem tudni, mikor lesz kinevezett főigazgatója a polgári titkosszolgálatnak.

Politikai tisztogatás?

Az Index értesülései szerint a "lefejezések" háttérében külföldi érdekérvényesítés vagy a politikai tisztogatás verziója állhat. Az internetes portál szerint az elbocsátások mögött kétféle lehetőséget látnak bennfentesek. Az egyik verzió szerint a nyugat felé most teljesítettük az egyik régi restanciánkat, ugyanis a többi kelet-európai titkosszolgálattal ellentétben a magyar Nemzetbiztonsági Hivatalnál a rendszerváltás előtti igazgatók székükben maradhattak. A másik lehetőség szerint kitakarították a sok kiszivárogtatás miatt a lehetséges felelősöket.

"Természetes, hogy ha egy szervezetnél csökken a szervezeti egységek száma, akkor nem minden korábbi vezető kap vezetői megbízatást az új szervezetben" - reagált a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) átszervezéséről szóló sajtóhírekre a szolgálatok egyik, név nélkül nyilatkozó munkatársa az MTI-nek. "Ha egy szervezetnél a központi szervezeti egységek száma csaknem a felére csökken, és így az összes szervezeti egység száma az egyharmadával csökken, akkor vannak olyan korábbi vezetők, akik nem lesznek többé vezetők az új szervezetben" - tette hozzá.

Szilvásy: nem tisztogatás

A hatékonyság növelése, a párhuzamosságok kiszűrése, és a gyorsabb információáramlás érdekében kellett átszervezni a Nemzetbiztonsági Hivatalt, szó sincs tisztogatásról - nyilatkozta Szilvásy György. A polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter hozzátette: az átszervezésben szerepet játszott az is, hogy ki kellett küszöbölni az elmúlt hónapokban napvilágra került szakmai hiányosságokat.

Hangsúlyozta: nem igaz, hogy elküldték az NBH teljes vezetését. A tárca nélküli miniszter megjegyezte: pontos számokat nem mondhat, de a főosztályok száma a felére, az osztályoké harminc százalékkal csökkent és összesen fele annyi vezetői poszt van, mint korábban.

Az összevonás nem jár létszámleépítéssel és az osztályok, főosztályok, igazgatóságok új vezetőinek 85 százaléka korábban is vezetőként dolgozott a szervezetnél - hangoztatta a miniszter.

Nem vonják össze a titkosszolgálatokat

Szilvásy György szerint az átszervezés azt is jelenti, hogy nem vonják össze a katonai és a polgári titkosszolgálatokat. Emlékeztetett arra, hogy a kormány korábban kérte, vizsgálják meg a két szervezet összevonásának lehetőségét. Ezután - mint mondta - felkérte az Állami Számvevőszéket ennek áttekintésére, de végül inkább a két szervezet racionalizálása mellett döntöttek.

A miniszter leszögezte: nem fél attól, hogy esetleg valaki információkat szivárogtat ki az elbocsátottak közül, hiszen minden vezető tudja - akár bent dolgozik a szervezetben, akár már eljött onnan -, titokvédelmi szabályok vonatkoznak rá. Ha ezt bárki megszegné, az komoly felelősségre vonással járna.

Az NBH feladata közé tartozik a kémelhárítás, a terrorelhárítás, a szervezett bűnözés elleni küzdelem. Feladata továbbá a gazdaság-biztonság védelme, a nemzetbiztonsági védelem, az A, B, C típusú nemzetbiztonsági ellenőrzés, továbbá az alkotmányos rend megváltoztatására irányuló törvénytelen törekvések felderítése és elhárítása.

Kapcsolódó témák
Struktúraváltás az NBH-nál
Bizonytalanság az NBH-nál
Távozik az NBH főigazgatója
Kapcsolódó linkek
Az NBH honlapja
nemzetbiztonság.lap.hu

*** ********************************************

Beomlott a Tétényi úti metró munkagödre
2007.09.04 08:22 MTI - MA.hu

Egy eltörött, 150 milliméter átmérőjű víznyomócső miatt ázott be a 4-es metró épülő Etele téri állomása - közölte kedd reggel az MTI-vel Lévai Zsuzsanna, a Fővárosi Vízművek szóvivője.

A szóvivő elmondta: a csőből kiáramló víz befolyt a metróállomás munkagödrébe. Hozzátette, hogy a vizet már elzárták, jelenleg a víz kiszivattyúzása folyik. Az MTI helyszínen tartózkodó tudósítója szerint a munkagödör egyik fala leomlott a beáramló víz miatt, aminek következtében eltörött két gázvezeték is. Hozzátette, hogy a helyszínen jelenleg a tűzoltók dolgoznak, akik öt autóval érkeztek az Etele téri metróépítkezéshez.

Kapcsolódó írások:
   Fővárosi Fidesz: Demszky hozza nyilvánosságra a metró-szerződéseket!
   A kormány is beszáll a 4-es metró támogatásába
   Nincs csúszás a 4-es metró építésében, csak nem készül el időre...
   Úgy tűnik, forró ősz elé néz Demszky Gábor a négyes metró miatt
   Átmenetileg leállt a 4-es metró alagútfúró pajzsa

2007(1707).09.04

Hírháló achívum CD
VI. Váraljai Találkozások 2007
Varga Domokos György honlapja
Egységben a Szent Koronával!
Az Atya, Anya és Fiú: a Maniheista szentháromság
Dobogó
Hírháló archívum CD
Aláírásgyűjtés!
Programajánló!
FEKETELISTA
Székely miatyánk
Magyar Arcképcsarnok
Nemzeti Hírháló blog
Egységben a Szent Koronával!
Civil Jogász Bizottság
Nemzeti Jogvédő Alapítvány

Újra Zenit TV
Erdélyi tájakon
Szent Korona rádió
Kossuth Tér Rádió
Szent István Rádió
Feltöltődés zenével
Hírvonal: 1/222-0343
Hírháló rádió

 
"Uram, ments meg engem a hazug ajaktól és a csalárd nyelvtől!"
Zsoltárok k. 120:2










Hirdetésfeladás
*Név:
*Email:
*Kategória:
Telefon:
Helység:
Ár:
*Hirdetés szövege:
 
A hírlevelekben megjelent írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség véleményét.
Nyomtatás | Hozzászólások | Szerintem | Hírküldés | Vendégkönyv
Feliratkozás | Leiratkozás | Szüneteltetés | Nagyobb betű | RSS | Levelezőlistánk