Gyurcsány: a reformpolitika az egyetlen eszköz a nemzeti radikalizmus ellen
2007-03-07 16:35:26
Demokrata
A kormányfő szerint a magyar külpolitikának a belső reformok sikerét kell szolgálnia, mert utóbbi nélkül a kontinens perifériájára sodródhatunk, megerősödhet a nemzeti radikalizmus és a bezárkózás. A miniszterelnök erről külpolitikai szakértők és a diplomáciai testület tagjai előtt beszélt a Magyar Tudományos Akadémia épületében.
A reformpolitika az egyetlen hatékony eszköz Magyarországon és Közép-Európában a nemzeti radikalizmus, a bezárkózás ellen - jelentette ki Gyurcsány Ferenc. A miniszterelnök szólt arról, hogy a nemzetpolitikának nem a magyarországi pártpolitikai megosztottság exportjáról, hanem a nemzeti összefogásról kell szólnia.
Gyurcsány Ferenc közölte: az aktívabb, árnyaltabb, hatékonyabb magyar külpolitika érdekében létrehozzák a Magyar Kül-és Biztonságpolitikai Tanácsot, amelyet Valki László nemzetközi jogász, egyetemi tanár fog vezetni.
(hirado.hu)
***********************************************
A Balatonnál útlezárással tiltakoznak a kormány megfélemlítő politikája ellen
A Gyurcsány-kormány egyre nyílvánvalóbban diktatórikus politikája, az okt. 23-i rendőrterror miatti tiltakozásul, az egészségügy, az oktatás tönkretétele, az ország polgárainak kifosztása ellen, és a demokrácia védelmében ismételten félpályás útlezárást tartanak siófoki, zamárdi, földvári, teleki, enyingi, endrédi, tabi, lepsényi, balatonöszödi, nagycsepelyi, kötcsei, balatonkenesei, szárszói, balatonkenesei polgárok
2007. március 10 -én, szombaton, 09,00 óra és 13,00 óra között az M-7-es autópálya balatonszárszói lehajtó útján a 70-es útra vezető szakaszon.
Gyülekezés Siófokon az evangélikus (Makovecz) templom előtti parkolóban. Indulás 8.30-kor. Csatlakozni a helyszínen is lehet. Minden velünk egyetértő honfitársunkat szeretettel várunk! Az útlezárás szervezője a Civilek a Nemzetért Mozgalom Siófoki Csoportja.
A tiltakozó akció a rendőrségen bejelentett, engedélyezett. Az engedély minden típusú járműre vonatkozik. Felhívjuk a résztvevők figyelmét a törvényben előírt szabályok megtartására, a balesetveszély elkerülése érdekében!
Kérünk mindenkit, hozzon magával nemzeti színű zászlót, transzparenst, amivel kifejezi tiltakozását a jelenlegi diktatórikus, és kormányzásra alkalmatlan politikai hatalom ellen! Védjük meg magunkat a hatalmi önkény ellen!! Ne féljünk kiállni szabadságunkért, családunkért, Hazánkért!! Érdeklődni a szervezőknél. Tel: 20/223-8412, 20/9350-322
Varga László szervező
Kedves magyar Honfitársaim!
A hatalmához görcsösen ragaszkodó, de nemzetpusztító és diktatórikus módszerein változtatni nem hajlandó Gyurcsány- érdekszövetség minden eszközt bevet a gondolkodó, és megalázkodni nem hajlandó magyar emberek megfélemlítése, és elhallgattatása ellen! Ne hagyjuk, és ez csak rajtunk múlik.
Ne engedjünk e megosztási kísérleteknek, ne hagyjuk magunkat megfélemlíteni! Mi nem akarunk mást, csupán emberhez méltó megélhetési lehetőséget, emberi méltósághoz való jogot, melyet mindenkink egyformán mérnek, a saját hazánkban! Nem fogadjuk el, hiszen tisztességes ember nem fogadhatja el, hogy a liberális társadalomban csak egymás eltaposása révén lehet érvényesülni. Ezt azok mondják, akik sunyi trükkökkel, gátlástalanul , mások javai elorozásával kerültek kivételezett helyzetbe, de eszük ágában sincs igazi, tehetségen alapuló versenyhelyzetben megdolgozni a sikerért, viszont végtelenül kapzsik, embertelenek és kíméletlenek a náluk gyengébbel szemben!
Szeptember 18-a óta ezért vagyunk az utcán, ezért csináljuk a félpályás útlezárásokat, ezért fogadtuk meg, hogy kitartunk. Miért az utcán? Aki ezt a szemünkre veti az nem látja, vagy nem akarja látni, hogy azért, mert ez a kegyetlen és embertelen hatalom nem hagyott más lehetőséget! Segítsünk egymásnak, tartsunk ki, mert mellettünk az igazság, és biztos a győzelmünk! Legyünk ott méltósággal március 15-én, és legyünk ott mindenhol, ahol meg kell mutatni él még a magyarban a Család, a Haza szeretete és az embertársai iránti tisztelet, de él még a magyar virtus is!
Ölelő szeretettel köszöntöm minden magyar testvérünket! Varga László, a Civilek a Nemzetért siófoki csoportjának szervezője.
***********************************************
Thürmer: Nem baloldali Gyurcsány politikája
2007. március 7. 15:14
MNO
Nőnap előtt arra biztatnám az asszonyokat, ébredjenek már fel, ne higgyék el Gyurcsány Ferencnek minden egyes szavát, különösen akkor, amikor azt mondja az MSZP kongresszusán: no Kádár - mondta Thürmer Gyula szerdán Veszprémben.
Gyurcsány belerúg Magyarország múltjába - tette hozzá a Magyar Kommunista Munkáspárt elnöke, majd azt hangsúlyozta, hogy az előző évtizedeket végigélt asszonyok és magyarok emlékébe, lelkivilágába gázolt bele a miniszterelnök.
Thürmer Gyula szerint azt kellene megérteni az embereknek, nem arról van szó, hogy van egy jó MSZP és egy rossz vezetés, ugyanis ezt a vezetést 90 százalékkal megszavazták a párt kongresszusán. A Munkáspárt elnöke szerint ez a politika nem jó, "ez a politika már végképp nem baloldali", nem lehet annak nevezni, ha azt ami közös - például a kádári örökség - ilyen egyszerűen megtagadja.
MTI
***********************************************
Na, itt a megoldás: zászlómat egy Gyurcsányért
Varga Domokos György 2007. március 7. 12:52
gondola
"Időtlen idők" óta folyik az éles disputa az Árpád-sávos zászló körül. Vaskos könyvek hadát lehetne megtölteni a nagyobb nyilvánosság előtt és a szűkebb fórumokon egyaránt zajló vita érveiből és ellenérveiből. A szóban forgó jelkép ugyanis sokszorosan megosztja a magyar társadalmat. A "szociálliberális" tábor mai hangadói - az "antinacionalisták" - egyértelműen nyilas jelképnek tekintik, mondván, az Árpád-sávos zászlókat hivatalosan legutoljára Szálasi Ferenc nyilasai használták fő lobogóként, s akik alája gyűltek, azok - nemzetmentés címén - egyebek között zsidókat irtottak. Aki tehát ilyen zászlót lobogtat, az született antiszemita, méghozzá a legrosszabb fajtából.
De akik "odaát" nem tartoznak a hangadók közé, s nem hajlandók nyilas jelképnek látni és nevezni az Árpád-sávos zászlót, azok közül is sokan úgy vélik, hogy ki kéne vonni a forgalomból e történelmi jelképünket. Ám még ennél is többet mondok: még az ellenoldali poltikai táborban, azaz a "nemzeti törzsben" is bőven vannak, akik ugyanígy gondolják: ha egyszer a zsidóság és általában a társadalom jelentékeny részében félelmet ébreszt e zászló, minek provokálni vele? Miért nem jelenti ki Orbán és pártja, hogy ez a zászló az általuk vezetett jobb oldalon nem kívánatos, elhatárolódnak tőle, olyannyira, hogy tömeggyűléseikről az Árpád-sávos zászlókat lengetőket szépen kivezettetik?
Tényleg, miért nem?
"Emlékezz vissza: a rendőrök nem csak - sőt nem elsősorban - a magányos Árpád-sávos zászlós emberekre rohamoztak, hanem a nemzeti színűt lobogtatókra" - írom barátomnak, s hozzáteszem: "Semmit nem változna a lényeg, ha eltűnnének az Árpád-sávos zászlók az utcáról. Az igazi változáshoz belátás kell: pl. az, hogy a nyilas jelkép nélküli zászló nem nyilas zászló. Aki nem hajlandó eddig a felismerésig eljutni, az nem fog addig sem, hogy a nemzeti színű zászló szeretete még nem ugyanaz, mint a zsidóirtási vágyakozás vagy hajlam."
Szóban forgó barátom (Orosz Ferenc) közelebb él ahhoz a közeghez, amelyben általában a rémületek ébrednek: ő a Raoul Wallenberg Egyesület egyik vezetője. Mivel természeténél fogva nyitott minden súlyos emberi félelemre, szorongásra, ezt válaszolja: "...a magyar zászlóról senkinek sem jutnak eszébe a nyilasok vagy a népirtás. Az Árpád-sávosról viszont igen. Akár azért, mert hasonlít, s így a könyvedben is leírt módon idős emberekben rémképeket kelt, akár azért, mert elhiszi, hogy tényleg ezt használták, akár azért, mert tényleg használták ezt is (ami persze még nem írná/írja felül 800 év történelmét). Ezért azt gondolom, hogy az a dolgunk, hogy szép nyugodtan - mint ahogyan az Orbán Viktor-idézetben van, vagy ahogyan én is tettem -, elmagyarázzuk a történelmi dolgokat, s azt, hogy sok embernek ez fontos nemzeti - s nem pedig nyilas jelvény. De nem visszük pártrendezvényre, mert tisztelettel vagyunk egy kisebbség érzékenységére. Ha magánemberként tüntetünk, akkor azt csinálunk amit akarunk, de nekem furcsa az, ha mondjuk egy iskola- vagy kórházbezárás elleni tüntetésre valaki Árpád-sávos zászlót visz. Őszintén szólva az is, ha magyar zászlót visz. Október 23-án vagy március 15-én nem furcsa."
Szép nyugodtan?! Elmagyarázni? Ahogy Orbán Viktor tette? Valóban úgy tűnt egy pillanatra, hogy a Fidesz elnöke végre átvágta a gordiusi csomót. Hisz érvelése napnál világosabb; olyan logikus, hogy kikezdhetetlennek tűnik: "Az Árpád-sávos zászló nem nyilas zászló, ez tévedés. A nyilas zászló úgy festett [keletkezett], hogy az Árpád-sávos zászlóba nyilaskeresztet festettek. Ugyanez a helyzet a magyar zászlóval. Az ötvenes években a trikolorba - tehát a magyar háromszínű zászlóba, piros-fehér-zöldbe - beletettek egy önkényuralmi jelképet. Éppúgy, mint az Árpád-sávos zászlóba a nyilaskeresztes jelképet. 56-ban kivágtuk onnan. De ettől még a magyar zászlót használjuk. Az Árpád-sávos zászló is egy önkényuralmi jelképtől megszabadított történelmi zászló."
De ha ezt Orosz Ferenc barátom is hajlamos belátni, miért a furcsálkodás? Írom is neki, hogy épp itt van a kutya eltemetve: még Neked is furcsa, hogy kórháztüntetésre magyar zászlót visznek. Mit gondolsz: akár az ötszázalékos SZDSZ, akár az Apró-klános vagy újgazdag Gyurcsány és baráti köre elképesztő erőszakossága, mértéktelen gátlástalansága felelős gondolkodású, nemzeti érzelmű embereknek értelmezhető másképp, mint magyar- és Magyarország-ellenességnek? Nemzetrontásnak? Ezért kell oda a zászló! Minél tovább maradnak Gyurcsányék, annál biztosabb, hogy "erőre kapnak" (előtérbe kerülnek) azok a jelképek, amelyeket ők így vagy úgy üldöznek. Legyen ez akár nemzetiszín zászló, akár Árpád-sávos, akár más. Hogyan is akarhat itt bárki is megértést, belátást azok számára, akiknek sokkal inkább szúrja a szemét bármely nemzeti jelkép, mint Gyurcsányék uralkodása?! "Én nagyon szívesen elindítok egy olyan mozgalmat, hogy zászlómat egy Gyurcsányért - na, támogatnál benne?" - zártam levelemet.
Hogy magánlevelében barátom mit válaszolt, maradjon a kettőnk titka. Ám abban a pillanatban, hogy kérdésemet leírtam, megvilágosodott: kezünkben a megoldás kulcsa!
Ugyanis abban már a kutya sem hisz, hogy bármiféle tisztességes politikai gesztusra a balliberálisok velejéig romlott újgazdagjai és szerencsétlen lakájai tisztességes gesztussal tudhatnának válaszolni. Nincs miből, nincs honnan. De abban még hihetünk, hogy mindazok, akik most a jobboldaltól, a "nacionalista" törzstől való félelmükben támogatják Gyurcsány Ferencet és barátait, hajlandók egy tisztességes politikai alkura: például arra, hogy beszállnak egy közös mozgalomba. Én s mindenki más, aki úgy gondolja, hogy nincs már hova hátrálni; hogy Magyarország sorsára nézve sokkal nagyobb, sokkal szélsőségesebb veszedelmet jelent Gyurcsányék hazudós, csalós, lopós antidemokratizmusa, mint az összes jobboldali együttvéve; nos mi hajlandók vagyunk mindig s mindenütt, amikor és ahol csak lehet, a hangunkat hallatni azért, hogy tegyük el és tetessük el, tüntessük el Árpád-sávos zászlainkat. Cserébe viszont azt kérjük: a baloldali aggódók és rémüldözők mindig s mindenütt, ahol csak lehet, hallassák hangukat azért, hogy Gyurcsány Ferenc, a demokráciára ízig-vérig méltatlan kormányfő, távozzon posztjáról.
Zászlómat egy Gyurcsányért.
Zászlónkat a Gyurcsányokért.
Csere-bere.
Nos?